Húszmillió szavas szókincs

Közhelyesen ismert tény, hogy az olvasás, közvetve a szó egyre kevésbé számít információhordozónak. Kis poencvideokat nézdegélünk, kacarászunk, izgulunk fel rajtuk. A butánaknézett népet is most megint oktatórajzfilmecskével világossíjják mán fel, hogy ne legyen már annyira buta, mint amennyire tévképzeteik brainstormingjában látszik. Tegnap, alighogy felokosodtunk a Modern Képmesék ismétlésén (nem volt kiírva elé, hogy fizetett politikai kampány, bár Tóta W Árpád   bérgründgens a DrAgy sorozattal köszönőviszonyban sem lévő propagandalibrettóját a Központi Kommunikáció anyagából írja) , ami rajzfilmecseke lényege, hogy a paraszt (aki nincsen máris) vagymegszökik vagy mehet a múzijumba csontváznak a dinoszauruszok mellé ásóval(?) a kezében, vagy az állatkertbe megnézni az érdekes mangalicákat meg szürkemarhákat  , mely állatfélék tenyésztése mondhatni egyre felkapottabb a haladóbaloldaliak és fhhühhdemánliberálisok kánanánhivatkozós területén, a "lajtántúl" , máris nézhettük a következő reklámblokkot: Egyenesen Kedves És Üdvözítő Vezetőnk ajakairól hallhattuk

sajnos Az Őszödi beszéd-en kívüli mindennapos, összefésületlen grammatikájú, stilisztikailag törmelékes mondataiban, melyekben az egyes szám harmadik személy sehogyan sem akart másként elvégelődni, mint többes szám harmadik személyban, a mostani népszavazási kampányra piacradobott üzeneteit.
 Á, neeem , nem ez a ruha... a ruha hosszantian markánsan kétrészből állt, szemléltetve a médiaszemélyiség lelkét, aki, midőn hazamegy, először belehalloázik az önundortól a fehértelefonba (ami delfinlila)
Természetesen Krizsó Szilvi néni, arcán az undor vonaglásával egyszer sem utalt arra, hogy most itt végig majd sima kampányolás lesz. Aki az m1 Este című műsorát nézi, annak tisztában kell lennie, hogy az a Központi Kommunikáció állandó agitprop blokkja. 
 Kedves Vezetőnk, miközben a népszabis Felnőtt Nénik & Bácsik azt a búbánatot csepegtetik rajongóiba, hogy mi lesz velünk, ha Ferink nem akarná folytatni, ha letenné válláról a Reformok Terheit (csak ami rizsapehely, annak nincs súlya!) aközben Kedves Vezetőnk jókedvétől csattan ki, móka és kacagás, sportos teste szinte kígyózik a pulpitus felé S alakban! Lenfüllentes, és mondatai a reformjait képezik le: A végükkel kezdődnek, a közepén van az elejei és a végén csattanó közepük után bogozza ki majd az udvari beszédbogozója a lekommunikációhoz.

Természetesen terítékre került az a sugalom, hogy a magyar diák buta az ingyendiploma miatt, egyre rosszabbak a mutatók. (A mostani kampány írásos, magyarul brosura-anyagait is jól láthatóan az idősebb korosztályra célozták.) Bezzeg amerikában! Ott a kisgyermekeknek húszmillió szavas a szókincsük.

Ekkor végképpen kocsonyává fagyott puczánkban a nemzeti és újpolgárosodó magyar vér: Arany Jancsi bácsi, a Toldi költője, az a jópofa bajuszos bácsi, aki majdnem kétszáz éve született már... 30ezres szókinccsel rendelkezett... Mikor lesz ebből amerika. Persze nem akarjuk az Új Kommunikáció fikamake -eszközeit fölvenni és használni, ezért gyorsan kiigízítjuk, hogy csupán a gyurcsányi hétköznapi spontánkommunikáció hebribari hadariságában nem tudott jól odafigyelni Kedves Vezetőnk a brainstormingolója kiképzésében a mondatra, miszerint "húszmillió szót hall egy amerikai gyermek..." Az ottani felmérések szerint. Persze attól függ, hogy a 300milliós nemzettest melyik tagjában kutakodunk, a szapora latin katolikusok, a slum-lakó afroamerikaiak vagy az iowa-i farmerek között. Avagy a Southpark -en keresztül mérjük le, milyen is lehet, és mibden gazdag az a szókincs, amiból 20 millió szót hall az amerikai gyerek, és mondjuk ebből 6millió a suck és a fuck szavak rap-eroid szaka-faka ismétlődése...

A nemzetit viszont olyan hagsúllyal nyomta meg Kedves Vezetőnk, hogy most már a Kommunikációs Gépezete szajkómunkásainak kapaszkodnia kell..
Még a polgár szó pozitívkontextuálásának gyakorlásánál tartnak

...és máris Tóta W Árpád bérgründgens höfgenke is gyakorolhatja a nemzeti szócskát helyesen (politikaikorrektül) ejteni...

A beszélgetés végén, bár addig is végig a kampány lekommunikálása, igaz nem folyt, hanem bagadozva, dadogva, sokszor komikusan miszterbéneskedve szakadozott elő Kedves Vezetőnk ajakairól, Krizsó Szilvi néni  (belepillantva a papírjába, mikor is kell az előre megbeszéltek szerint...) rákérdezett a népszavazásra.

Kedves Vezetőnk még humorosan hárított is, hogy hát hú, hát tudta ő ezt, hogy most nem kerülheti el ezt a témakört (főleg, mert másról sem volt szó). Csak innen nem körülfogalmazva, hanem élő egyenesben kapott még tisztán 7-8 reklámpercet. Rizsa nélkül.

Krizsó Szilvi nénin volt olyan ruha, csajok, hogy hatkanyart vert rá azzal a retekklub hiradóhírfelolvasó nénijére, Antóniára, akinek pedig különös érzéke van a ruhaköltészeti avangár'hoz!

33 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- Bóvica
Bóvica
2008-03-05 05:09:15

OFF :
NIncsen kölcsönbe egy PC-d, amin van

kb 2 db pendrive bemenet ?

1 is elég lenne.

- Barika May & Marika Bay
Barika May & Marika Bay
2008-03-05 05:17:11

Bemenete kétlyukas! Ám ki nem akar most gyönni belőle semmi. Keresztbeakadt benne a WIN98 újratöltése. Valószínű, a torkán, ami véres már neki.

- Bóvica
Bóvica
2008-03-05 05:29:33

Á, csak a kétségbeesés...

semmi egyéb, ne haragudjatok, kislányok!

- Barika May & Marika Bay
Barika May & Marika Bay
2008-03-05 07:53:59

Azt hiszem, egy oktatóbejegyzést kell tennünk időszerű jelszavak lekommunikálása tárgyában.

- szimatnyomozó
szimatnyomozó
2008-03-05 08:16:54

jahajj tegnap én is néztem kedves vezetőtöket, de aztán átkapcsoltam az animal planetra, mer' én a kisebb testű állatokat kedvelem.

Különben sincs 40 milliós szókincsem ami ugye illik lenni vanni, csak annyi, hogy vuff, wuff vauvau, beúúúúúúúúúúúúúúúúúú

- Barika
Barika
2008-03-05 08:24:18

Maszd meg Szimmcsek, és a rajzfilmet láttad előtte?

- szimatnyomozó
szimatnyomozó
2008-03-05 08:31:00

az sajnos kimaradt, mert olyan rajzfilmeket nem nézek ami előtt nem köp a maci.

- Hannibal Lektűr
Hannibal Lektűr
2008-03-05 08:50:11

én lost évadzárót néztem

forradalmi flashforward volt benne

- Stowasser Frida
Stowasser Frida
2008-03-05 09:56:54

tegnap belenéztem a képmesébe
gáz
azt mondják, az a jó tömegeknek szóló kommunikáció, ami egy 12 éves gyerek szintjén adja elő a témát
ez mélyen alatta van
ovi középsőcsoport illetve néhány iskolaéretlen nagycsoportos még talán benyalná...

- Barika May & Marika Bay
Barika May & Marika Bay
2008-03-05 13:41:23

Ez olyan rajzfilm, hogy még nyelni se tud a maci, nemhogy köpni tőle.

- Barika May & Marika Bay
Barika May & Marika Bay
2008-03-05 13:44:05

Az a gügyögés, az lenne a sajtos nyelvihumor (sok kénhidrogénnel) , nem is az a baj, de ha átkonvertálod felnőttbe, akkor lényegében A Párt programfüzetje. Benne is van a Modern Képmesék A Párt programfüzetjében.
Remélem Hann' bácsinak újat mondok ezzel, de nem nagyon katartikusat a neki kedvenc elhöfgenesedett bloggerjéről.

Hogy is van a Hann' bácsi féle etimológia?
Aki bérért nyal, az bérnyalnok.

- Erdő lánya
Erdő lánya
2008-03-05 13:44:42

de ha mese, akkor nem is kell komolyan venni, nem? :)))))

- Barika May & Marika Bay
Barika May & Marika Bay
2008-03-05 13:44:53

Maci Nyal
Médiális alaptankönyv kommunikációszakos jógyerekeknek
írta Tóta W Árpád

- Barika May & Marika Bay
Barika May & Marika Bay
2008-03-05 13:45:50

A WorLuk visszanyal
-tankönyv középhaladó bérnyalnokoknak
Írta Tóta W Árpád.

- Barika May & Marika Bay
Barika May & Marika Bay
2008-03-05 13:46:36

Hát szögén találtad a mustfokolót ezzel a mondásoddal Erdő lánya!

- Barika
Barika
2008-03-05 13:47:41

De tegnap, közvetlen a reklámblokk* előtt... kikapcsolódott a gázálarcom!

*m1 Este c. műsor

- Stowasser Frida
Stowasser Frida
2008-03-05 15:12:10

az is az eltévelyedés egy fajtája, amikor valaki mazochista kislányok
minek nézitek?

- Barika May & Marika Bay
Barika May & Marika Bay
2008-03-05 16:30:22

Mi nem Bakura vagyunk, aki egyetlen TV2 Naplóból tett általános következtetést.
Nekünk nem olyan felületetélveztető tanárnénink van, mint Martin bácsinak. Nekünk rendesen meg kell néznünk egy műsort, amit ítélünk médiakritikaórán.
Nálunk egyes az a Stálkonyhája-bírálat, ami a mugyuládabigyószörpöt figurázza csak. Analízis, szintézis -ilyeneket kell csinálni.

- Barika May & Marika Bay
Barika May & Marika Bay
2008-03-05 16:31:19

Az az Este tegnap este.. az .. leírva azt mondanád, hogy Kedves Vezetőnk szövegét Fábry egy paródiájában förmedte össze

- Mata Hari
Mata Hari
2008-03-05 16:37:09

persze mert stahl nigelláról copykálta

- Gordon Freeman
Gordon Freeman
2008-03-05 16:50:18

Krizsó Szilvi -annak ellenére hogy rühellem a keskeny szájú nőket,és amikor beszél olyan mintha harapni akarna, egész kellemes csaj.
Csípom.
Egész kellemesen középutas: nem húz semerre.

- sinto
sinto
2008-03-05 20:24:42

Kispofa, mondtam már máskor is. Te egész egyszerűen irigy vagy. Nagyon. Majd belegárgyulsz.

Összefosnád magad örömödben, ha felkérne a fidesz, hogy mondd már el, na , mongyad, miért nem tudunk nyugdíjemelni.

Csakhogy téged még a fidesz se kér fel.

Mert semmi vagy.

Minden nickeden.

- szimatnyomozó
szimatnyomozó
2008-03-05 22:57:16

néha adatik meg a holisztikus látásmá faszomba ód ay embereknek gordon na, BÉ vagyok baszva, szüvel csak idenéztem de ettől nem lettem okosabb, de majd leszek. persze ma lightos napot tarottam no sport, no politika meh ilyenek.

na mindegy. A margóra fél liter vodka után ráhüznék egy medvegyevet.

- szimatnyomozó
szimatnyomozó
2008-03-05 23:00:34

huuuh

felejtős

- Barika
Barika
2008-03-06 05:58:54

Hát igen "sinto" te bezzeg valami vagy. Destroy fikamaki, de annak is elég ötlettelen már. Kezdesz kifújni, béjbi.

- Barika May & Marika Bay
Barika May & Marika Bay
2008-03-06 06:03:42

"sinto" a te analóg agyaddal biztosan nehéz felfogni, hogy ha valaki bírálja a Kedves vezetődet, a még nem a te nagyonútált voodoobabád ( akire zsigerigyűlöleted öntöd) híve.
Ilyen analóg agyvelővel akarsz az én 4D mezőmön viadalozni? Vegyem föl a gennyes kesztyűdet? -még bottal se piszkálom meg.. nemhogy felvegyem ezt a matulaponthu-s fikamakistílusodat.

- Barika
Barika
2008-03-06 06:06:02

Mi még rémHírTV-t se lesünk, nemhogy nigellát vagy mit. Három médiaszennykanális csordogál erre.

- Mata Hari
Mata Hari
2008-03-06 06:13:15

a rémhirtv-ből elég jól lehet tájékozódni, ha az ember nem hajlik könnyen az idegességre
Nigella talán spektrum?
de neten rá lehet keresni
sokkal jobb csaj, mint a stahl

- szimatnyomozó
szimatnyomozó
2008-03-06 07:19:43

Nigella - spektrum
Lázár - RTL
Mindennapi főzőcske - zone
Szakácspárbaj - BBC Prime
8 perc a konyhában Sorellel - viasat 3
mit akartok tudni?

Nigellának nagy a csöcse azé" jó

- Gordon Freeman
Gordon Freeman
2008-03-06 07:31:49

Hát, ez tény hogy a büdöskormány enm tud kommunikálni.
Ellenkező esetben meg tudta vóna értetni még a leghülyébbekkel is, hogy a megsorítások és a reformok nem azért vanak hogy a vezetők otthon állandóan vasvillával forgatják a padláson a pénzt hogy rájuk ne penészedjen-ahogyan orbán elvtárs mondja, sőt, nem is azért mert különös évezetet nyújt kínlasztani a jónépet és a térdüket csapkodják örömükben amikor a népszerűségi mutatóik a nullához konvergálnak, hanem azért, mert valakinek most már muszáj megcsinálni.

Ellentétben az orbni kommunikáció sokkal jobb.
Elég napi rendszerességgel valami észtvesztő tapírságot kijelnteni a kormányról, pl Molnár Dr-ról hogy ő maga Mengele a náci népirtó,aki nem gázkamrákkal, hanem az egészségügyi reformmal akarja kitakarítani tőlünk az országot, hogy a New York Tel Aviv tengely mentén élő társulatnak játsszák át a megszentelt magyar anyaföldet, vagy Horváth Ágnesről hogy buta, meg egyébként is Tocsik lánya.
Ezafasza kommunikáció, így köll, kicsi huszárok!


- Victor Coupe
Victor Coupe
2008-03-06 18:18:36

T. Szerző(k)!
Érdeklődnék, hogy a tegnapi m1 Este c. műsorában szereplő ellenzéki vezér frappáns gondolatairól mi volt a véleményük? Különösen, érdekelne, hogy kellene értelmeznem, hogy a vezér a 100%-os részvétellel lenne elégedett!
Eddig azt gondoltam, hogy csak a diktatúrákban van ilyen arányú részvétel. Orbán nem annyira érdekes, hogy kifejtsék a véleményüket?

- Barika May & Marika Bay
Barika May & Marika Bay
2008-03-07 03:41:03

Orbán nem különösebben érdekel bennünket, mert ránk nincsen zsigeri hatással. Se a vérnyomásunk, se az agyvérzsírtartalmunk nem fokozódik tőle.
Viktor coupé, a felvetésed meg a párhuzam erőltetett nagyon.

Annyit tudunk mondani, hogy Orbán jó hülye volt megint. A pécsi vidéki stúdióba ült be, kapot egy fajin hátteret, fogfájós kutya megvilágítást és kb az ötödét Gyurcsány reklámidejének. Igaz, Krizsó egy álkérdéssel "húzott határt" Gyurcsány népnevelése és a kampányblokk között, pedig GYF végig kampányolt,

Orbánnak nem kellett volna erőltetnie a népszavazási cuccot. Afféle antiMidász királyként bármihez nyúl, a Központi Kommunikáció kakivá magyarázza széjjel, te, és a többi zsigerigyűlölködő meg bekajáljátok. A két számára rossz közöl Orbánnak még mindig inkább azt kéne választania, hogy lelép.
Valahogy csak eltelne az a fél-egy év, amikor más se lenne napirenden a lakájmédiában, minthogy Megfutamodortt a Mocskos Cigány napóleony Hitler Kádár Rákosi Escobár .. hát istenem.. ez a szakma velejárója. Mégis, Új Zélandon (mi oda transzportálnánk telepaticce) kellemes az éghajlat, még tél is van, szép a táj (vö Xena c. filmsorozat vagy a herkules kevin Sorbo-val)

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

Mi aztán!

Ketten vagyunk. Két hihetetlen lány -a többi majd csak kiderül

Élenjáró Dolgozók!


http://rss.tudomalizmo.blogter.hu/

0Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet